#Lázár János

Nagy kavarások fordíthatták meg a TV2 eladását
 

Nagy kavarások fordíthatták meg a TV2 eladását

Miért pont a céget vezető menedzsereknek adta el a német anyavállalat a TV2-t, és az igazgatók mögött áll-e valaki? Ez a kérdés foglalkoztatja a közvélemény egy részét a decemberi bejelentés óta. Felidézzük, hogyan történt a tévé értékesítése, mely információink szerint a Fidesz mögötti cégbirodalomban is zavart okozott. Az új tulajdonosok szinte a lehetetlenre vállalkoztak: egy év alatt kell talpra állítaniuk a céget, hogy a vásárláshoz kapott hitelüket törleszteni tudják. A hazai média átalakulásáról szóló cikksorozatunk első részét olvashatják.

MLF MLF

Lázár szívesen megfelezné a távfűtés alapdíját
 

Lázár szívesen megfelezné a távfűtés alapdíját

Támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését – mondta a Délmagyarországnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja.

MTI MTI

Török Gábor:
 

Török Gábor: "Én most Rogánra vagy Lázárra figyelnék"

"Most nem lesznek a 2010-eshez hasonló mézeshetek, már az első nap sokkal több a csalódottság és a pesszimizmus" – mondta a választások utáni időszakról a hvg.hu-nak Török Gábor. A politológus szerint a baloldal nem folytathatja ugyanígy, Budapesten kívül "az egész ország azt üzente nekik, hogy így nem kelletek". A Jobbik előtt komoly pálya nyílt, az LMP pedig akár együtt is működhet majd az MSZP-vel.



Lázár sajnálja, hogy nincs halálbüntetés
 

Lázár sajnálja, hogy nincs halálbüntetés

A bíróságoknak fogalmuk sincs a magyar valóságról, és nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön. Azt is elmondta, sajnálja, hogy nem lehet visszaállítani a halálbüntetést.

MTI MTI


Lázár: A szocialisták irigyek Rogánra – videó
 

Lázár: A szocialisták irigyek Rogánra – videó

Irigyek Rogán Antalra a Fidesz frakcióvezetőjének vagyonosodását és ingatlanszerzését firtató szocialisták – mondta a Hír Tv-nek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár szerint Rogán "teljes egészében, minden vagyonával" el tud számolni.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: Fair és legitim a választási rendszer
 

Lázár: Fair és legitim a választási rendszer

Lázár János szerint fair és legitim a választási rendszer. Pintér Sándor szerint ilyen nyugodt kampány még sosem volt, igaz, azt kiemelte, hogy a Bosnyák téren hat liter bor megivása után támadtak egy MSZP-s aktivistára.

hvg.hu hvg.hu



Ki tölti utolsó heteit az Orbán-kormányban?
 

Ki tölti utolsó heteit az Orbán-kormányban?

Lehet, hogy senki. Lehet, hogy sokan. Lehet, hogy kétszer ennyi minisztérium lesz, lehet, hogy még nyolcnál is kevesebb. Kormányzati és kormánypárti forrásaink segítségével összeszedtük a lehetséges harmadik Orbán-kormány összetételéről jelenleg keringő (fél)információkat. A legkisebb odds-ot Hoffmann Rózsa távozására adnánk, Lázár János viszont maradhat „szupermindenes”, Navracsics Tibor pedig uniós biztosként folytathatja. A „szupertárcákat” szétszabdalhatják, bár az érintettek keményen küzdenek ellene.

Kósa András - Kovács Áron Kósa András - Kovács Áron




Na, ennek vajon mi köze a rezsicsökkentéshez?
 

Na, ennek vajon mi köze a rezsicsökkentéshez?

Nem értik a szolgáltatók, mit is akart közölni a kormány a szerdán megjelent, „rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépések” témakörben kiadott friss közleményében. Az azonban első ránézésre is világosnak tűnik, hogy a belengetett újabb intézkedéseknek éppen a rezsicsökkentéshez nincs sok közük.

Szabó M. István Szabó M. István


Lázár: nem jönnek tömegesen Magyarországra Kárpátaljáról
 

Lázár: nem jönnek tömegesen Magyarországra Kárpátaljáról

A kormány mindent megtesz, hogy segítse a Kárpátalján élő magyarokat, garantálja biztonságukat - mondta Lázát János. Az államtitkár elmondta, szerdán a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottság összevont ülést tart, melyen Martonyi János személyesen fogja tájékoztatni a képviselőket az ukrán válságról.

MTI MTI

Aznap válaszolt az EU, amikor Orbán Moszkvában aláírt
 

Aznap válaszolt az EU, amikor Orbán Moszkvában aláírt

Az Európai Bizottság (EB) energiaügyi főigazgatósága a magyar-orosz nukleáris szerződéstervben nem talált olyan elemeket, amelyek magukban akadályozták volna az Euratom egyezmény 103. cikkelyének alkalmazását - derül ki a főigazgatóság leveléből, amelyet Magyarország EU-képviseletének küldtek. A levelet január 14-i dátummal küldték, vagyis azon a napon, amikor Orbán Viktor aláírta a megállapodást Vlagyimir Putyinnal.

hvg.hu hvg.hu

Heisler:
 

Heisler: "a Mazsihisz nem adott ultimátumot a kormánynak"

Értelmezhetetlennek és érthetetlennek tartja Heisler András Mazsihisz-elnök Lázár János keddi nyilatkozatát, amellyel a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak alighanem sikerült végképp "kiborítani" a zsidó szervezetet – írja a Népszava.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: átvilágítanak 4500 gyanús céget
 

Lázár: átvilágítanak 4500 gyanús céget

A 2007-2013 között az uniós támogatásokra sikeresen pályázó 45 ezer magáncég tíz százalékánál merült fel, hogy offshore cégeken keresztül a támogatásokat nem pályázati célra használta fel, az érintett 4500 céget átvilágítják - jelentette be Lázár János kedden Gyulán sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, hogy elkészült a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodás, az első pályázatokat október 15-én írhatják ki.

MTI MTI